Kevés olyan verseny van ami kiemelt lenne a verseny naptáramban. Az egyik ilyen a Kékes csúcsfutás. A Brutálfutás és a Délibáb félmaraton a másik kettő. Valami miatt ezek különösen kedvesek a szívemnek, talán az extrémitásuk miatt. Amióta a futó eszemet tudom (2011 óta), ezeken mindig ott vagyok. Az idei volt az ötödik csúcstámadásom. :-)  De most más célok vezéreltek mint az előző versenyeken. Régebben apróbb célok vezéreltek, pl. jobb időt futni, mint az előző évben/években vagy belesétálás nélkül felérni a "kőhöz". :-)

Idén csatlakoztam Eszti csapatához és nem számított semmi más, csak az, hogy Eszti felérjen. :-) A teljesség kedvéért, egy csapatban voltam Rékával, Nikivel, Nórival, Gáborral és a kis suhancunkkal, Esztivel.  Teljesen eltérő karakterek vagyunk és mégis egy csapatban, egy célért futottunk… Ez is a sport szépsége.  :-)  :-)

Kezdjük az elején: A verseny lebonyolításából adódóan először a "szép korúak"rajtoltak el (10 perccel hamarabb indultak). Ők 60+ -osak…  kalapomat emelem előttük. Utánuk következtünk mi,  Suhanjosok és a babakocsival futók. Így volt a legbiztonságosabb. Az nagyon felemelő érzés volt, amikor mentünk a rajtvonalhoz, a tömeg szétnyílt előttünk és rengeteg buzdítást, tapsot kaptunk. Ez akkora adrenalin fröccs volt… és még nem is futottunk egy métert sem. :-) :-) De már ekkor tudtam, hogy tutira felérünk. :-) Talán a körítés miatt, talán csak a visszatérésem miatt, de most izgultam a legjobban. Ez az izgalom a duda szóval együtt el is repült a rajtnál. A taktikánk az volt, hogy 3-4 percenként váltva feltoljuk Esztit. Remek taktika volt 8 km-ig… Addig rengeteget viccelődtünk, biztattuk a minket megelőző futókat, megköszöntünk minden biztatást, egyszerűen fantasztikus szakasza volt ez a versenynek. :-) Aki járt már arra, az tudja, hogy Mátraháza után brutális szintemelkedés várható. Ott egy picit szétszakadtunk. A két szuper futónk, Gábor és Niki olyan tempót diktáltak, hogy pár száz méterre leszakadtam. Küzdöttem, mert nem adhattam fel, hisz én is fel akartam érni… 9 km után futás-séta-futás-séta-futás volt a mintám. Az utolsó hajtűkanyarban, a céltól kb. 300 méterre meghallottam Réka és Niki biztatását… "Gyere Miki, megvárunk…" Ez plusz erőt adott és fogam összeszorítva, elővettem az utolsó tartalékaimat is és utolértem Őket. Az utolsó emelkedőt már együtt futottuk meg és beértünk. :-)Jöhetett a pacsi, az ölelés és a felszabadult öröm. Köszönöm, hogy ezt az élményt átélhettem, hálás vagyok minden pillanatáért!!!

Csak a teljesítmény értékelése miatt: 11,6 km, 671 m szintemelkedés, Mátrafüred és Kékestető között. Ezt 1:40 alatt tettük meg.

Aznap nemcsak mi voltunk a "Hősők", hanem minden egyes futónak, szurkolónak, rendezőnek jár ez az elismerés. Számomra abban a pár órában, aki ott volt, az mindenki a Kékes hőse volt!!! 

Végezetül Eszti anyukájának a közös fotónk alá írt hozzászólásával zárom ezt a kis beszámolót. Úgy gondolom ebben minden benne van…

"Gratulálok! Köszönjük a csapat minden tagjának, hogy segítettetek Esztinek átélni ezt a fantasztikus élményt!"